A HR Festtel kezdődött minden…
azt szerettük volna megmutatni, hogy emberekkel jól bánni nemcsak elvárt, de kifizetődő is.
Sokak rezonáltak velünk együtt, így nemcsak közösségünk, de mi is nagyra nőttünk. Alig pár fős csapatunk mára már több mint 20 főre duzzadt, együtt dolgozunk a legmenőbb üzleti fesztiválokon!
A HR mellett felforgattuk az IT-konferenciák területét, majd a Sales is bejelentkezett, sőt létrehoztuk az ország legnagyobb, több szakmai területet összefogó üzleti fesztiválját, ötezernél is több üzleti szereplővel!
Büszkék is vagyunk persze, hogy ekkora hatásunk van, de leginkább mindig a közösségben rejlő lehetőséget látjuk és szeretjük ebben, hiszen ezt az erőt közösen használhatjuk arra, hogy jobbá tegyük a üzlet életet, ezzel együtt az azokban jelenlévő emberek életét.

A HR Festtel kezdődött minden… ⌛
…azt szerettük volna megmutatni, hogy emberekkel jól bánni nemcsak elvárt, de kifizetődő is.
Sokak rezonáltak velünk együtt, így nemcsak közösségünk, de mi is nagyra nőttünk: alig pár fős csapatunk mára már több mint 20 főre duzzadt, együtt dolgozunk a legmenőbb üzleti fesztiválokon!❤️
A HR mellett felforgattuk az IT-konferenciák területét, majd a Sales is bejelentkezett, sőt létrehoztuk az ország legnagyobb, több szakmai területet összefogó üzleti fesztiválját, ötezernél is több üzleti szereplővel!🎆
Büszkék is vagyunk persze, hogy ekkora hatásunk van, de leginkább mindig a közösségben rejlő lehetőséget látjuk és szeretjük ebben, hiszen ezt az erőt közösen használhatjuk arra, hogy jobbá tegyük a üzlet életet, ezzel együtt az azokban jelenlévő emberek életét.
MÉRFÖLDKÖVEK

8000+
résztvevő az eseményeinken egy évben
5
vidéki város
∞
számú mosoly és kapcsolódás
Kik vagyunk mi? 🤔
Nehéz kérdés. Sokszor mi is feltesszük magunknak. 😅 Ugyanakkor meg tök egyszerű: egy kreatív, őrült, ambiciózus csapat, akik megrögzötten hisznek abban, hogy az üzleti életben is csak azok nyerhetnek, akik együttműködnek és támogatják egymást. 😎 Talán csak kevesen tudják, hogy milyen kis csapattal mekkora dolgokat hozunk létre. Most egy kis betekintést engedünk a kulisszáinkba!
A CSAPAT

Tóth Gergely
kitalálja

Németh Eszter Ivy
megvalósítja

Nagy Eszter
tartalmat kreál

Karakó Péter
népszerűsíti

Balogh Tímea
híreszteli

Izsák Renáta
képernyőre viszi

Kobela Lilla
híreszteli

Drescher Barbara
híreszteli

Fetter Ágnes
szervezi

Nagy Bernadett
gondoskodik az előadókról

Mihucza Gergely
gondoskodik az előadókról

dr. Nagy Diána
tartalmat kreál

Uzsák Éva Virág
szakérti

Hajsz Zsanett
szervezi

Katona Eszter
szervezi

Batta Beáta
szervezi

Erdélyi Blanka
szervezi

Varga Veronika
szervezi

Virág Marianna
kiszámolja

Bakos Gergely
szervezi

Zubornyák Lilla
szervezi

Kelemen Andrea
tartalmat kreál

Schindler Zsuzsanna
szervezi

Valiskó Gyöngyi
tartalmat kreál
