ISMERD MEG A BUSINESS FEST KIÁLLÍTÓIT

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ

A WHC Csoport idén is a HR Fest főszponzoraként és kiállítójaként képviselteti magát az eseményen, ahol igazi fesztivál hangulatban várjuk a látogatókat. A szakmai előadások mellett standunkon szórakoztató aktivitás sorozattal készülünk, ahol a résztvevők között értékes nyereményt sorsolunk ki.

Gyere az UNIONhoz, mert itt van idő fagyizni, játszani, értékes ajándékokat nyerni, beszélgetni, networkolni és végre kicsit nem dolgozni.

Cégünk aktívan foglalkozik a magyar oktatási startUp piac feltérképezésével és együttműködési lehetőségek keresésével. Célunk a szereplők összekapcsolása, az oktatástechnológia elterjesztése. Digitális oktatás üzleti klubbunk az Edtech Klaszter keretein belül összekapcsoljuk, képviseljük és segítjük

1. SkillToolkit Live! eLearning bemutató:
– tudásmenedzsment alapú adaptív megközelítés
– duplikáció mentes egységes vállalati képzési modulrendszer
– valós idejű, online tananyagszerkesztő
– LMS kiegészítő/önálló platform üzemmód
2. Sparta Science mozgás-egészségügyi platform bemutató.

IT-eszközök bérlése, a laptoptól kezdve a tableteken át a hálózati eszközökig, valamint ezekhez kapcsolódó szoftveres fejlesztések és aktivitások (pl. előregisztráció, beléptetés, érintőképernyős játékok, hostess robot)
Egyedi, testreszabott és hosszútávú szoftverfejlesztés.

Játszva szeretnél 100.000 Ft értékű nyereménnyel gazdagodni? Szeretnél megismerni egy igazán innovatív ajándékozási megoldást? Megkóstolnál világbajnok kézműves finomságokat? Akkor gyere a standunkhoz. Ismerd meg miként fér bele egyetlen ajándékba a Játék+Élmény+CSR+Brandépítés+Gasztronómia.

Célunk, hogy olvasóink széles körű ismeretekre tegyenek szert a közgazdaságtan, pénzügy, a menedzsment, a geopolitika és a fenntartható fejlődés terén. Fontosnak tartjuk az új tudás elérhetővé tételét, így tekintélyes nemzetközi kiadók legfrissebb bestseller kiadványait publikáljuk magyar nyelven.

A Giggle platform rugalmas munkát keresőket köt össze elvégzendő feladatokkal. Transzparens feltételekkel mindenkit a legjobb teljesítményre ösztönzünk: munkavállalóinkat előszűrjük, egységes profilokkal és korábbi munkaadók értékeléseivel jól informáltan válogathatóak.

Rendezvényapp applikáció!
Az applikáció innovatív módon egyesíti egy meghívó, programfüzet, szállásfoglalás, ültetőkártya, információs füzet, tudományos kiadványok, szórólapok, bemutatóanyagok, email küldések, sms küldések, reklámok, fényképek, videók, szolgáltatásait elektronikus, a napjainkban nélkülözhetetlen és mindenki által használt okostelefonok platformján.

Merülsz? Bérelj UpCharge power bankot néhány kattintással! Szerezd be az appot és indulhat a töltés. Ha végeztél, tedd le bármelyik üres állomásunkon, melyek a ruhatárakban vannak elhelyezve. Az első fél óra ingyenes, utána minden megkezdett 30 perc 99 Ft

B ÉPÜLET

A WHC Csoport idén is a HR Fest főszponzoraként és kiállítójaként képviselteti magát az eseményen, ahol igazi fesztivál hangulatban várjuk a látogatókat. A szakmai előadások mellett standunkon szórakoztató aktivitás sorozattal készülünk, ahol a résztvevők között értékes nyereményt sorsolunk ki.

TAB – Ismerd meg Magyarország legnagyobb chatbot szolgáltatóját. Az összes bot, amit valaha készítettünk különbözik egymástól, mivel azokat az ügyfelek kulturális, földrajzi és üzleti igényeihez.

A JobGroup standjánál partnereinket a nyári hangulathoz illő jegeskávéval és fánkokkal várjuk. Szakértőink egész nap rendelkezésre állnak a standunkon, hogy átbeszéljék vendégeinkkel az aktuális HR kihívásokat, és közösen keressük a megoldásokat.

A Forbes Business Club az első számú vezetők közössége. Egy olyan hely, ahol a cégek első emberei találkozhatnak és támogató közegben oszthatják meg egymással problémáikat, tapasztalataikat, dilemmáikat.

A magyar tulajdonú Medoc Egészségközpont 15 éve nyújt magas színvonalú, széleskörű magánegészségügyi szakellátást. Kiváló orvosokkal és az országban egyedülálló, csúcstechnológiájú diagnosztikai gépekkel várja pácienseit és a vállalati döntéshozókat, akik hisznek az egészséges vállalat sikerében.

A TESK-nél a toborzást és a szórakozást összekötöttük! Hasznos információkkal és maradandó élménnyel készülünk a számotokra. Gyere a standunkhoz, beszélgessünk és érezzük jól magunkat!

Egyedi mobilapp fejlesztés cégek számára
– webshopokkal való szinkronizálás
– digitális munkalap
– hűség app
Automatizálással megkönnyítjük cégek életét és támogatást nyújtunk marketingben és app menedzsmentben. Célunk egyedi, személyre szabott app élmény létrehozása.
Válaszd az Appsy-t!

Felelős vállalat vagyunk, legyen szó a karbonsemleges szállításról vagy társadalmi tevékenységről. Minden elszállított csomag után 100 %-ban kompenzáljuk károsanyag kibocsátásunkat, illetve csoport szinten vállaljuk, hogy 2040-ig elérjük az egész értékláncban a nettó nulla gázkibocsátást.

Termékfotók és -videók webre extrém gyorsan, verhetetlen minőségben. Webshop termékoldalra, bannerbe, hirdetésbe, nyomtatott brosúrába – háttérrel vagy anélkül. Mindez percek alatt publikálására készen fotós szaktudás nélkül. Csak a szemednek higgy! Gyere és próbáld ki az Orbitvu standon!

E-kereskedelmi partneredként abban hiszünk, hogy mindent automatizálva, a legjobb piaci megoldásokkal kell kivitelezni, így a vállalkozók azzal tudnak foglalkozni, ami igazán fontos. Olyan ökoszisztémát építünk, amellyel sikeresen tudnak elindulni, növekedni és minél több profitot termelni.

Duál Reklámstúdió Kft.
Cégünk több mint 35 éve foglalkozik reklámajándékokkal, munkaruházattal (textilek), nyomdai anyagokkal, karácsonyi csomagokkal, reklámédességekkel vagy akár teljesen egyedi kivitelezésekkel is.
És mindezek egyediesítésével, emblémázásával számtalan technológiával.

Ügyfélélményt és értékesítést fokozó digitális kommunikáció! Cégünk a legkorszerűbb, interaktív, digitális média kommunikációs megoldásokat kínálja beltéri és kültéri digitális felületeken. Gyere el standunkra és játssz a digitális párkeresővel, vagy pörgesd meg a digitális szerencsekereket!

Az eMAG Marketplace Magyarország legnagyobb online piactere, ahol több mint 8000+ partner értékesíti termékeit az eMAG.hu oldalon. Küldetésünk a magyar kis és középvállalkozás fejlődésének segítése az online térben.

A VOSZ – Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Vállalkozói érdekek nemzetközi, országos és helyi szintű képviselete, a kkv-k tőkeerejének és piacképességének növelése: Széchenyi kártya Program, VOSZPort, VOSZ Páholy programok, „Év Vállalkozója” Megyei Prima és Junior Prima Díj.

Al Ghaoui Hesna x Hősök Tere Alapítvány – Az vagy amit teszel!

Szeretnéd tudni miért fontos kiállni magunkért és másokért ? És hogyan kell ezt csinálni? Szeretnéd ha a gyermeked egy szolidáris és elfogadó társadalomban nőne fel? Ha téged is foglalkoztatnak ezek a kérdések, gyere el hozzánk és tudj meg többet arról, hogyan lehet bárkiből hétköznapi hős!

A CIB Bank az olasz Intesa Sanpaolo Csoport leányvállalata. Több mint 40 éves tapasztalatunkkal a hazai pénzpiac egyik meghatározó szereplője vagyunk. Univerzális hitelintézetként a kereskedelmi banki és befektetési szolgáltatások teljes körét nyújtjuk több mint 450 000 ügyfelünknek, amelyet leányvállalataink termékei, konstrukciói egészítenek ki. Folyamatosan keressük az innovatív, ügyfeleinkre szabott megoldásokat, melynek kollégáink is aktív részesei. Mi nemcsak valódi szakmai kihívásokat és fejlődési lehetőséget, hanem egy közvetlen és inspiráló közösséget is kínálunk, hiszen a CIB több mint egy munkahely.

Tudod hogyan lehet a toborzás gyorsabb, hatékonyabb, okosabb? Az üzlet társasjáték, a toborzást pedig nagyon nehéz kijátszani. Ismerkedj meg vele közelebbről a Business Festen, az Enloyd standjánál, és legyél igazi játékmester!

Otthon lebomló kávé kapszula töltő üzem, Pécsről

A SIXT rent a car, mint piacvezető, nemzetközi autókölcsönző cég rövid- és hosszú távú, rugalmas és akár azonnali mobilitást biztosít vállalati ügyfelek számára is. Célunk, hogy minél több HR partner megismerje a SIXT által nyújtott szolgáltatások előnyeit és a céges mobilitási lehetőségeket.

A Bolt piacvezető európai utasszállító applikáció, melynek már céges taxi szolgáltatása több nagyvárosban is elérhető Magyarországon! Ismerd meg a HR Festen a Bolt Business-t, játssz velünk az értékes nyereményekért és regisztrálj üzleti fiókot!

Az NN Biztosító 1991 óta Magyarország egyik vezető életbiztosítója. Célunk, hogy termékeinkkel hozzásegítsük ügyfeleinket pénzügyi biztonságuk megteremtéséhez, méghozzá olyan digitális megoldásokkal, amelyekkel egyszerűen és rugalmasan intézhetik ügyeiket, hogy arra koncentrálhassanak, ami igazán fontos számukra.

A Microsec minősített bizalmi szolgáltató az e-Szignó ökoszisztémát mutatja be. Témák: szerződéskötő platform, integrált aláírási workflow, mobil aláírás, ügyfél azonosítás stb. Az e-Szignó terminálokon magánszemélyként díjmentesen igényelhető minősített e-aláírás.

Bemutatkozik a Kulcs Patikák új, vállalatokra szabott egészségprogramja: a Kulcs Arany Kártya Program. Legyen az Önök dolgozóinak kezében is KULCS az egészséges kedvezmények és szolgáltatások világába, INGYEN. A részletekkel várjuk Önt is a standunknál!

Humanize Studio

Ismerd meg az előfizetéses modellt és próbáld alkalmazni cégednél! Az előfizetéses üzleti modellben a vásárlók heti, havi vagy éves díjat fizetnek a termékeidért vagy szolgáltatásaidért, és bizonyos idő elteltével megújíthatják előfizetésüket.

Az EVROFIN Kft. iratfeldolgozáshoz, küldeménykezeléshez kapcsolódó technológiák, szoftverek és szolgáltatások értékesítésére szakosodott. Digitális ügyfélkommunikációs rendszerek, logisztikai- és csomagolási technológiák, okosboxok, csomagautomaták, bankkártyagyártó és megszemélyesítő megoldások.

A 2012-ben alapított Szövetség a coach szakma legmagasabb hazai fóruma, amely a minőségi coaching kultúra terjesztésén, a szakma érdekképviseletén, minőségbiztosításán dolgozik. Tagszervezetei a Magyarországon működő 10 hazai és külföldi coach egyesület, amelyek együttesen 1000 coachot képviselnek.

Az M-Prospect a hazai céges nyelvoktatás markáns szereplőjeként a Voxy® angolnyelv-oktató platform magyarországi képviseletét is ellátja. Standunkon képet kaphatnak a Voxy® kínálatáról, az anyanyelvi tanárokkal végzett nyelvoktatásról és angol nyelvű készségfejlesztő tréningjeinkről.

Budapest Bike Maffia

A közvetlen segítségnyújtás mellett célunk a társadalom érzékenyítése. Ezt a két a célt szolgálják a cégeknek szervezett csapatépítő programjaink is, melyek magyar és angol nyelven, igény szerinti helyszínen és kiegészítő programokkal elérhetőek. Ha szerencséd van, ma nyerhetsz is egy csapatépítést!

Igyekszünk elhozni a Botanica szellemiségét és stílusát a Business fest-re.

helyzetvan

Sokszínű tapasztalatunk és tudásunk van a szervezeteken belüli bántalmazás, hatalommal való visszaélés, zaklatás témakörében, különböző szakmák képviselőiként, akik saját módszertanok mentén dolgozunk. Komplex rálátásunk van a területre, ami hazánkban példa nélküli. Beszélgessünk!

A galéria, ahol szórakozhatsz, játszva tanulsz, miközben átéled a művészet csodáit, annak részévé válsz! A galéria interaktív jellege lehetővé teszi, hogy a festményeket szabadon megérinthesd, aktívan részt vegyél a képed megszerkesztésében.

Minden korosztály számára, kicsiknek és nagyoknak! Mert mindenki megtalálja saját elképzelését, hisz a képet Te ihleted, a művészet Te magad vagy!

Tudtad, hogy ma Magyarországon minden 4. fiatal funkcionális analfabéta? Keress minket a B épületben a Jövőépítők színpad közelében, ismerd meg hogyan küzdünk a probléma ellen. Tedd te is próbára magad és néhány 21. századi készségedet és nyerj!

Milyen kerekesszékkel munkába járni? Milyen látás- vagy hallássérültként együtt dolgozni a többiekkel? Milyen vezetőként megváltozott munkaképességű kollégát támogatni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphatsz választ standunknál, nem csak informálisan, hanem izgalmas gyakorlatokon keresztül.

A megjelenésünk célja, hogy népszerűsítsük az ázsiai munkaerő-kölcsönzés lehetőségét Magyarországon. Óriási lehetőség ez a magyar üzleti vállalkozások számára, mi pedig profi támogatást nyújtunk abban, hogy rendelkezésre bocsájtsuk az igényelt létszámot, a megfelelő időben és minőségben.

A Shoptet Közép-Európa legnagyobb webáruház-üzemeltető rendszere. A cseh, szlovák és a magyar piacokon több, mint 33.000 Shoptet-webáruház működik. Próbáld ki Te is, készítsd el webáruházad néhány kattintással, és üzemeltesd akár ingyen!

Minden ami a munkaerőgazdálkodáshoz szükséges; Fejvadászat, Interim Management

Segítünk ügyfeleinknek megjelenni a rendezvényen. Szeretnénk összefogni hasonló szolgáltatásokat, amik segítik a munkarőelégedettséget és a megtartást.

Teremtsen otthont vállalkozásának egy privát irodával valamelyik irodaházunkban. A szolgáltatott irodáinkban a bútoroktól a nagy sebességű wifiig mindenről gondoskodunk, hogy Önnek csak a vállalkozása fejlesztésére kelljen összpontosítania. Rugalmasan bérelhet irodát akár egy napra vagy hosszabb időre.

Beszélgessünk a digitális transzformációról!
A Challenge and Business, a Speexx magyarországi partnere elhozta a Speexx-et a BusinessFest-re.
Standunknál szakmai csevegésre várjuk nagyvállalatok és középvállalatok HR vezetőit, szervezetfejlesztési vezetőit és L&D vezetőit.

A CloudERP egy modern, újgenerációs vállalatirányítási rendszer kis és nagykereskedelmi vállalkozások operatív folyamatainak irányítására és automatizálására. Ha a webáruházas értékesítés mellett bolti, offline értékesítés is folyik, a CloudERP új szintre emeli a vállalkozás termelési képességét.

A ClearWater Primo célja, hogy egészségesebb életet teremtsen otthon és a munkahelyen, megkönnyítve ügyfeleink számára, hogy kiváló minőségű vizet fogyasszanak, bárhol, bármikor. Hálózati- és ballonos vízadagolóink biztosításával minden partnerünk számára megtaláljuk a megfelelő megoldást.

Célunk a digitális átalakulás terjedésének gyorsítása és olyan társadalmi hatás elérése, amely lehetővé teszi a felhasználói és szervezeti teljesítmény hatékony növelését. Hisszük, hogy azoknak a cégeknek van jövője, amelyek az emberre fókuszálnak elsősorban.

Balogh Anna előadóművész különleges bűvésztrükkökkel készül a Business Fest vendégeinek. A humor és az illúzió garantált. Legyél te is részese a varázslatnak és látogass el a standhoz, hogy egyedi élményben lehessen részed! Csodák léteznek.

Perfekt Zrt

A felnőttképzési piac nagy tradícióval bíró, aktív szereplőjeként célunk, hogy széleskörű és magas színvonalú szakmai képzéseinkkel – kontaktórás, online vagy e-learning formában – a legmagasabb szinten tegyünk eleget mind a munkáltatók, mind pedig a képzésben résztvevők igényeinek és elvárásainak.

A Meghallgatunk.online a munkavállalói jóllét program keretében a dolgozók mentális problémáira reagál, életük bármely területén jelentkező nehézségeiket segítünk megoldani szakembereinken keresztül.

360 fokos képi világú műsorainkból sokat tanulhatnak, animációk segítségével érthetik meg az Univerzum működését és ismerhetik meg a távoli világokat, bolygókat, csillagokat. Látvánnyal és élményekkel oktatunk, keltjük fel a nézők figyelmét. Élmény-Látvány-Természetismeret-Csillagászat-Űrkutatás

A 3rdGEN Business Mentoring Lounge-ban találkozhatsz kizárólag felsővezetőkből álló tanácsadó, mentor csapatunk képviselőivel. Csakúgy mint velünk dolgozó megbízóinkkal és a programokban résztvevő mentoráltakkal is. Bemutatjuk programjainkat, és természetesen válaszolunk felmerülő kérdéseidre is.

Ugorj be hozzánk egy jóféle, célirányos, tudatos és kreatív beszélgetésre. Kóstold meg a coachingot. Szeretettel várunk!

Egy e-tananyag lehet több, mint egy prezi. Mindegy, hogy szabályzatok vagy szoftverek oktatásáról van szó, kollégáidat bevonjuk érzelmileg a témába. Kreatív csapatunk 20 éve fejleszt edutainment tananyagokat. Story telling, képregény, játék, ismert magyar szinkronszínészek az élményalapú tanulásért!

A Bátor Tábor Alapítvány standjánál bemutatjuk programjainkat valamint vállalati és egyéni önkéntes és egyéb bekapcsolódási lehetőségeket. HR területen dolgozókkal megismertetjük csapatépítőinket, új tréningjeinket és employer branding programjainkat.

A Nutricia Otthonápoló Szolgálat szondatáplált gyermekek és felnőttek gondozására jött létre közel 25 évvel ezelőtt. Az ÁNTSZ engedéllyel és ISO minősítéssel rendelkező, szakképzett nővérekből álló országos csapat szakmai segítséget nyújt az otthoni szondatáplálás során, térítésmentesen.

Szívügyünk a diákok és a pedagógusok támogatása. Egy olyan ökoszisztémát építünk, amiben különböző szakmák képviselői, innovatív cégek, trénerek, mentorok, coachok, egyetemisták együtt segítenek a jövő generációjának. #Csináld, amit szeretsz, szeresd, amit csinálsz

Uniformy-Cégreszabottan
Hogy kollégáitok a lehető legjobban képviseljék a céget és a brandet megjelenésükkel, válasszatok olyan ruházati termékeket, amiket szívesen viselnek a mindennapokban. A lehető legmagasabb minőségi elvárásoknak megfelelő, kényelmes, modern funkcionális termékekkel segítünk!

A PractiWork egy olyan képességmérő tesztrendszer, amely különböző üzleti kihíváshoz is igazítható. Hasznos a pályaorientációban, a munkaerő kiválasztásában, a képzés monitoringjában és a fluktuáció csökkentésében. Objektív mérés és kiértékelés, a 12 éves gyerekektől egészen a felnőttekig.

D ÉPÜLET

Magyarország első Employer Brandingre specializálódott ügynökségeként egy izgalmas társasjátékkal készülünk munkáltatói márka tematikában és elindítjuk Magyarország első Országos Employer Branding Felmérését. Légy részese, töltsd ki egy fröccsel a kezedben, amit Miklós Csabi fog szolgáltatni! Gyere és pezsegjünk együtt! Ha employer branding, akkor #TeamBrandfizz!

CHEQ – A standunknál megtudhatod, hogyan tudsz közvetlen kommunikációt folytatni a teljes szervezettel.

Belső kommunikáció, elkötelezettség, adminisztráció, e-learning: mindez és még több a Blue Colibri App segítségével. Látogass el standunkhoz, és tudd meg, hogyan érheted el minden munkavállalódat és erősítheted vállalati kultúrádat egyetlen, személyre szabható platform bevezetésével!

Automatizálja HR-folyamatait, hogy arra koncentrálhasson, ami igazán fontos. Munkatársaira.

Az emberi erőforrás minden szervezet számára a legfontosabb és legnagyobb érték. A 2019-ben sorrendben másodszor az európai HR Tech-piac tíz legjobb szoftvere közé választott HRmasterrel minden munkavállaló számára elérhetővé válnak olyan funkciók és információk, amelyekkel hatékonyabbá válik a napi munkavégzés és a személyügyi kérdéseket érintő döntéshozatal. Az alkalmazás moduláris felépítése garantálja, hogy csak a megbízó számára releváns modulok telepítődnek, így elkerülhető a felesleges díjfizetés és az üzemeltetéssel többletköltség.

A CX-Ray HR szervezetdiagnosztikai eszközeinkkel célunk, hogy elégedettségfelméréssel, teljesítményértékeléssel és hálózatelemzéssel átlátható, transzparens, világosan megfogalmazott és célorientált szervezeti működéshez segítsük hozzá partnereinket, így a legjobbat tudják kihozni az embereikből.

Több mint két évtizede foglalkozunk szoftverfejlesztéssel a bérügyvitel és bérszámfejtés területén. Az elmúlt években folyamatosan szélesítettük portfoliónkat, így vezető termékünk, a BaBér bérügyviteli szoftver és a hozzá kapcsolódó tevékenységek mellett különböző HR megoldásokat is kínálunk.

Az ARVAL Magyarország a céges autó bérlés mellett lehetőséget kínál megismerni az elektromobilitás különféle területeit és töltési megoldásait.

A DokiApp online rendelőjének előnyeit évről évre egyre több munkavállaló élvezi, a gyors és modern egészségügyi segítséget, preventív szemlélet kialakítását. Látogassatok el a DokiApp standjához,ahol Ti is szétnézhettek az online rendelőben vagy hallgassátok meg a CIB Bank-al közös kerekasztalunkat

Látogass el az Invensol standjához, ahol megmutatjuk, milyen innovatív
megoldásokat kínálunk a fenntartható digitalizált iroda kialakításához.
Próbáld ki felhasználóbarát irodamenedzsment alkalmazásunk legújabb
funkcióit, amely valódi támogatást nyújt az irodai hétköznapokban.

Látogassatok el standunkhoz, ahol szívesen megosztjuk veletek a legfrissebb trendeket és legújabb audiovizuális lehetőségeket, legyen szó konferenciatermekről, tárgyalótermekről, vagy videokonferencia megoldásokról. Sőt még egy kis frissítő itallal is megvendégelünk Titeket!

Várunk egész nap a Zyntern RefresHR Bárban kávéval és szerencsekerék ajándékokkal!
Programjaink (Talent is Business színpad, D épület)
12:10 – 12:25 – Mi kell a pályakezdőnek 2023-ban? – Zyntern Nagy Pályakezdő Kutatás eredmények
16:55 – 17:40 – Zynternship Awards Eredményhirdetés és Díjátadó

A Millenáris, Bel-Buda kedvenc rendezvényhelyszínének értékesítési és marketing csapata is ott lesz a HR Fest kiállítói között!
A D épület – Üvegcsarnokban izgalmas csocsó versennyel, egyedi ajánlatokkal és egész napos mosollyal várunk minden kedves érdeklődőt!

Standunkon kipróbálhatod HR szofvereinket, megismerkedhetsz termékkínálatunkkal, kollégáink pedig örömmel osztják meg eddigi tapasztalataikat a jelenlegi ügyfeleink sikeres digitalizációs megoldásai kapcsán. Ha érdekel az IT és a HR közös világa, nézz be hozzánk egy beszélgetésre.

Az ittírdalá.hu egyszerűen kezelhető, elektronikus aláíró portál, amin a mobilod segítségével bármilyen dokumentumot fokozott biztonságú elektronikus aláírással tudsz ellátni, ami egyenértékű a papíron, tollal elvégzett sajátkezű aláírással.

Felejtsd el a költséges papíralapú ügyintézést!

Hiszünk a képzőművészet felszabadító erejében. Újszerű megközelítésünkkel kínálunk készségfejlesztő, paradigmaváltást ösztönző, kreativitást kibontakoztató és csoporterőt felszínre hozó fejlesztő és wellbeing foglalkozásokat, melyek során a képzőművészetet mint eszközt vonjuk be.

Integrom program

Színes roma kultúra, vállalati professzionalizmus.
Célunk, hogy kis betekintést adjunk a roma kultúra színeibe és mélységébe, és közben olyan kérdésekről beszélgessünk, hogy mit adhat hozzá egy roma fiatal a vállalati mindennapokhoz, miért jó ez a cégednek, és hogyan készülj a fogadásra.

Mobil szűrések és egyéb egészségügyi juttatások személyre szabva több mint 8 év tapasztalattal és több 10.000 vizsgálattal a hátunk mögött.

A standunk mellett látogasd meg a szűrőbuszunkat is, amelyet Táncszínház oldalánál találsz.

A TraumaAmbulancia Egyesület bemutatja a nemzetközi Trauma Resource Institute által megalkotott Community Resiliency Model (CRM)® eszközeire épülő módszert, amely a munkavállalói jóllét erősítésében és a munkaerőmegtartásban nyújt támogatást. 

„SHARE NOW autómegosztás a munkatársaidnak!

Legyen szó mindennapi városi közlekedésről, munkába járásról, üzleti találkozókról, pool autós vagy taxi utak kiváltásról a SHARE NOW carsharing könnyen elérhető mobilitási megoldás, amely a hibrid munkavégzéshez is jól illeszthető, akár adómentes cafeteria elemként is. „

Bővítsd jelöltjeid számát a Talentuno crowdsourcing- és munkavállalói ajánlói rendszerével, és fedezd fel a tömegben rejlő lehetőségeket. Az AI-alapú rendszerek és a softskill tesztek segítségével megtalálhatod a jövő tehetségeit. Látogasd meg kiállítói standunk, ha szeretnél hatékonyan toborozni!

A MindentMent, mely Budapest egyik legnagyobb fogászati hálózata – standjuknál megtudhatjátok, hogyan tudjátok a munkavállalóitok és családtagjaik fogászati ellátását költséghatékonyan támogatni és megpörgethetitek a szerencsekereket, mellyel magatok számára tudtok értékes nyereményeket nyerni.

Szeretnél jó hangulatban, frissítő smoothie-val a kezedben naprakész információkat megtudni az IT toborzási trendekről? Ráadásul a szerencsédet is próbára tennéd nyereményjátékunkban? Akkor mindenképp látogass el a No Fluff Jobs standjára június 8-án, ahonnan biztosan nem távozol üres kézzel.

Képzelj el egy szervezetfejlesztő céget, akihez igazán könnyű kapcsolódni! Képzelj el olyan tanácsadókat, trénereket, akik őszintén kíváncsiak a működésetekre, akik barátságosan, néhány egyszerű kérdéssel is képesek elmozdítani a jobb eredmények felé! Ez a VALUETEAM, gyere, ismerjük meg egymást!

G ÉPÜLET

Az IT Fest társalapítóiként és kiemelt szakmai partnereiként célunk, hogy összehozzuk a IT szférát és egy támogató közösséget hozzunk létre. Látogass el hozzánk, játssz velünk értékes nyereményekért, fogyassz bátran nálunk és csatlakozz hozzánk, mert a kiváló hangulat nálunk garantált!

Big data? Nem probléma. Gyere és találkozz velünk a Cloudera standjánál!
A Clouderánál hiszünk abban, hogy az adatok lehetővé teszik a lehetetlent.
A világ vezető szervezetei a Clouderát választják, hogy átalakítsák vállalkozásaikat, javítsák életüket és előmozdítsák az emberi teljesítményt. Mindezt az adatok erejével.

Grape Lounge Area partneri beszélgetésekhez, a Grape Solutions termékeinek és szolgáltatásainak megismeréséhez.

Idén a mindent behálózó mesterséges intelligencia és a hitelesség kapcsolatát vitatjuk meg IT, HR, marketing és üzleti döntéshozói szemszögből több mint 2000 résztvevővel. Ez az ITBN CONF-EXPO: közel két évtizede a kiberbiztonság első számú éves szakmai fóruma. Ne hagyd ki sem MOST, sem 09.27-28-án!

Nézz be a NEXON standra, ahol vattacukor-felhőben várunk!
Előadásunkban pedig rámutatunk a felhő alapú digitális HR megoldások előnyeire, és hogy hogyan segítik a HR és az IT szakembereket a hatékonyabb munkavégzésben!
Gyere velünk a felhőbe!

Siemens Mobility – Transform mobility for a better tomorrow

Látogass meg minket a standunkon és játssz velünk. Ülj be VR szimulátorunkba és száguldj végig a világ leggyorsabb hullámvasútjain vagy találkozz selfie robotunkkal.
Munkatársaink szívesen mesélnek jövőbe mutató projektjeinkről, melyek biztosítják a zavartalan, fenntartható és biztonságos közlekedést.

Neked is van szellemi tulajdonod!
Az SZTNH IP scan (szellemivagyon-diagnózis) szolgáltatása hazai kis- és középvállalkozások számára most ingyenes.
Keresd az SZTNH standját a Business Fest-en! Tedd még értékesebbé a vállalkozásod!

Mind átérezzük, milyen, amikor az irodában napokig nem működik a nyomtató, és minden informatikai hibaelhárítás nehézkesen megy… A TOPdesk szoftver olyan lehetőségeket nyújt, melyekkel ezek a helyzetek gördülékenyen megoldódhatnak. Standjukon egy kis feladvány megoldása után jutalom és fagyi vár!

Az AutSoft – Zenitech Future Technology standján bepillantást adunk a jövő technológiájába.

A Bechtle csoport Európa egyik vezető IT kereskedelmi cége. A Bechtle direct Kft. 2012-ben kezdte meg Magyarországon az értékesítési tevékenységét. A B2B szektorban az IT teljes portfóliójával szolgálják ki üzleti és kormányzati ügyfeleiket.

A munkáltató alapérdeke, hogy a dolgozó minél több egészséges munkaórát, anyagi jóllétben töltsön el a cégnél. De ezért tenni is lehet és tenni is kell.

Milyen eszközökkel és milyen hatással tudjuk ezt elérni? Látogassatok el standunkra és elmondjuk!

A Libra Szoftver Zrt. több mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik az integrált vállalatirányítási és ügyviteli szoftverek terén. Rendszerei a néhány fős kisvállalkozásoktól egészen a több ezer főt foglalkoztató nagyvállalatokig, üzleti vagy non-profit szférában egyaránt alkalmazásban van.

A Microsec minősített bizalmi szolgáltató az e-Szignó ökoszisztémát mutatja be. Témák: szerződéskötő platform, integrált aláírási workflow, mobil aláírás, ügyfél azonosítás stb. Az e-Szignó terminálokon magánszemélyként díjmentesen igényelhető minősített e-aláírás. Infó: https://e-szigno.hu/bfest

Az SAP a világ egyik vezető szoftvergyártójaként napi szinten támogatja ügyfeleit a legkülönbözőbb iparágakból érkező különféle kihívások megoldásában. Látogasson el standunkra, ahol kollégáink készséggel válaszolnak kérdéseire, illetve közelgő SAP NOW Hungary konferenciánkról is többet tudhat meg!

Az msgPlaut ötvözi az üzleti menedzsmentet, a stratégiai tanácsadást az intelligens, fenntartható, hozzáadott értéket képviselő és az iparágra jellemző informatikai megoldásokkal. A digitális ökoszisztémák dinamikus világának úttörőjeként széles körű szolgáltatásokkal támogatjuk ügyfeleinket.

A MiniCRM standon megtudhatod hogyan segít egy rendszer az üzleti folyamataid menedzselésében. A Cégépítők podcasttal olyan tudást nyújtunk ami segít a következő szintre juttatni a céget. A Jövőkép című könyv újszerűen regényes formátumban adja át a magyar valóságban működő cégvezetői tudást.

A Sagemcom világszerte jelenlévő, franciaországi központú, high-tech vállalatcsoport. Tevékenységének célja, hogy vezető legyen az energiaszektorban az okosmérő rendszerek fejlesztésével. Szegedi és budapesti irodájából kutatás-fejlesztéssel, szoftverfejlesztéssel és teszteléssel vesz részt ezen a területen.

Unitree robotkutya és CHASING ipari robot tengeralattjáró kiállítása és interaktív bemutatója.

Térj be hozzánk egy kávéra két előadás között: mesélünk a megoldásainkról, hogyan transzformáljuk át magyar és külföldi ügyfeleinket a digitális térben.

Mint minden jó beszélgetés, ez nálunk is a kedvenc kávéddal indul!

A VFT a Vezetési Folyamatok Támogatásának rövidítése. A vezetők tevékenységei a tervezésre, szervezésre, irányításra és az általános vezetői feladatokra oszthatók. Ezeket az ismétlődő tevékenységeket, folyamatokat támogatják a cégünk által kialakított informatikai rendszerek.

Standunkon megismerheti a Konica Minolta digitalizációs megoldásait, szakértő kollégáink révén megtudhatja, gépi látással hogyan javíthatók a vállalati folyamatok, hogyan érhető el fokozott élet-, eszköz- és területvédelem mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszerek segítségével.

KÜLTÉRI

Térj be hozzánk egy inspiráló beszélgetésre! Kiemelt témáink a nap során: értékesítés- és vezetőfejlesztés, megtartás, hatékonyság boost. 15.30-kor a sales vezetőket várjuk, ahol Veletek közösen elindítjuk a sales vezetők közösségét, mely egy új szintre emeli a hazai értékesítési kultúrát.

Idén 30 éves a digitális piac jogi úttörője, a Jogtár®. Legaltech vállalatként a jövőbe tekintünk, célul tűztük ki innovatív digitális megoldások fejlesztését. Ünnepelj velünk, gyere el sátrunkhoz, ahol a délutáni előadások mellett egész nap játékokkal, pihenősarokkal vár sokszínű, agilis csapatunk.

Gyertek el a Training360 sátrához egy izgalmas beszélgetésre: tekintsünk vissza az elmúlt időszakra, majd a hibákból tanulva találjuk ki együtt, hogyan tudunk előrelépni. Mivel a szó elszáll, a rajz megmarad, ezért a közös gondolkodásról vizuális lenyomatot készítünk és meg is osztjuk veletek.

Víziónk az employee sustainability elérése komplex mozgásegészség-fejlesztési rendszerre alapozva. Módszertanunk objektív mérési adatokra épül, javítja a dolgozói hatékonyságot és fizikai állapotot, támogatja a csapatkohéziót és a vezetői munkát, egyedi eszközt kínál a HR & PR területek számára.

Átláthatatlan folyamatok, lassú céges működés és sorozatos emberi hibák az optimalizált automatizmusok hiánya miatt? Az xFLOWerrel a digitalizáció segítségével feltérképezzük, és meg is oldjuk a vállalati problémákat! Optimalizált folyamatok, javuló hatékonyság és versenyképesség. Ez az xFLOWer.

Az Edisonplatformnál minden évben kiválasztunk 100 olyan szervezetet, akik ma Magyarország innovatív, gyerekek fejlesztésével foglalkozó szereplői. Ők az Edison 100-asok, 21. századi módszertant alkalmazó szervezetek, kezdeményezések, amelyek óvodások és iskolások jövőben fontos tudását és képességeit fejlesztik az iskolai kereteken túl. A Business Festen kiállító szervezetek: Bridge Budapest, Farkaskölyök Ifjúsági Egyesület, Sulinyugi program, Bagázs Közhasznú Egyesület, NoBadKid – Pressley Ridge Alapítvány, Uccu Roma identitás workshop, InDaHouse Hungary Egyesület, Medve Matek, Egy Sima Egy Fordított / Egyesület az Inklúzióért, RoboKaland ökotudatos, digitális közösségi alkotóműhely

A Hellovelo Zrt. elektromos rásegítésű kerékpárokra specializálódott flottakezelő. Lehetővé teszi a munkaadók számára, hogy prémium e-kerékpárokkal bővítsék juttatásaik körét, melyek innovatív módon támogatják a környezetvédelmet és a dolgozók egészségét, költsége pedig adómentes és leírható.

Mobil szűrések és egyéb egészségügyi juttatások személyre szabva több mint 8 év tapasztalattal és több 10.000 vizsgálattal a hátunk mögött.

A standunk mellett látogasd meg a szűrőbuszunkat is, amelyet Táncszínház oldalánál találsz.

Automatizálja HR-folyamatait, hogy arra koncentrálhasson, ami igazán fontos: munkatársaira! Az emberi erőforrás minden szervezet számára a legfontosabb és legnagyobb érték. A 2019-ben sorrendben másodszor az európai HR Tech-piac tíz legjobb szoftvere közé választott HRmasterrel minden munkavállaló számára elérhetővé válnak olyan funkciók és információk, amelyekkel hatékonyabbá válik a napi munkavégzés és a személyügyi kérdéseket érintő döntéshozatal. Az alkalmazás moduláris felépítése garantálja, hogy csak a megbízó számára releváns modulok telepítődnek, így elkerülhető a felesleges díjfizetés és az üzemeltetéssel többletköltség. 

A VOSZ – Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Vállalkozói érdekek nemzetközi, országos és helyi szintű képviselete, a kkv-k tőkeerejének és piacképességének növelése: Széchenyi kártya Program, VOSZPort, VOSZ Páholy programok, „Év Vállalkozója” Megyei Prima és Junior Prima Díj.

Motivációs és csapat építő eseményeket is biztosítunk vállalatok és munkavállalóik részére. Játékos, könnyed és sikerélményt biztosít mindenki számára a Laser Run (lövészet+futás) és a Vívó szúrófal próba egyaránt!

A magyar tulajdonú Medoc Egészségközpont 15 éve nyújt magas színvonalú, széleskörű magánegészségügyi szakellátást. Kiváló orvosokkal és az országban egyedülálló, csúcstechnológiájú diagnosztikai gépekkel várja pácienseit és a vállalati döntéshozókat, akik hisznek az egészséges vállalat sikerében.

A Ford standnál kiállításra kerül az új, tisztán elektromos SUV modell, a Mustang Mach-E, mely az akár 610km-es hatótávnak köszönhetően a környezettudatos közlekedés és a sportos vezetési élmény tökéletes kombinációját testesíti meg. Termékinformációval kapcsolatban érdeklődjön kollégáinknál!

A Dell Tecnologies egyedi kialakítású mobil bemutatótermét hozza el az idei évi IT Festre. Az egyedi építésű teherautót úgy tervezték, hogy a Dell termékek teljes választékát tartalmazza és kényelmes, klimatizált környezetben mutassa be az érdeklődőknek és a Business Festre kilátogatóknak.

„SHARE NOW autómegosztás a munkatársaidnak!

Legyen szó mindennapi városi közlekedésről, munkába járásról, üzleti találkozókról, pool autós vagy taxi utak kiváltásról a SHARE NOW carsharing könnyen elérhető mobilitási megoldás, amely a hibrid munkavégzéshez is jól illeszthető, akár adómentes cafeteria elemként is. „

Az AIESEC egy nemzetközi diákszervezet, amely lehetőségeket kínál a fiataloknak a vezetési készségeik fejlesztésére és a nemzetközi tapasztalatok megszerzésére. Programjaik révén külföldi önkéntes és gyakornoki lehetőségeket kínálnunk, amelyben számos együttműködő partnerünk van világszerte.

Heveréssz babzsákon az ország egyik legismertebb kulturális helyszínének standjánál! Hallgass bele feltörekvő tehetségek és világhírű művészek felvételeibe a poptól a jazzen át a komolyzenéig sokféle műfajban. Ismerd meg, miben rejlik a kulturális fenntarthatóság, lépj közelebb a Müpához!

A KidSpirit a gyermeki lélekkel foglalkozik, de hisszük, a gyermeki lélek mindenkiben ott lakozik, kapcsolódj vele időről időre. Például itt a standunknál! Hagyj nyomot az élményfalon, alkoss együtt a többi résztvevővel a kedvenc játékodon keresztül, húzz egy kártyát a Csupa Csodák Csuprából!

Mental team

Missziónk ez a kicsi, de meghatározó szelete a HR-nek: fontos, hogy munkatársunk jól legyen, foglalkozzon magával és önismerettel, támaszt nyújtva ezzel a cég- és HR vezetőknek. Emellett világossá tesszük a szubjektív emberi tényezőket, melyben saját fejlesztésű eszközünk nyújt hatékony segítséget.

A „Future Solutions and Co.: partnerships for hopeful winning” az együttműködések helyszíne. Az összecsukható konténereket gyártó Continest és a Future Potato fenntarthatósági ügynökség egyedi környezetben, reményteli hangnemben és innovatív megoldásokkal vár.

Neked is van szellemi tulajdonod!
Az SZTNH IP scan (szellemivagyon-diagnózis) szolgáltatása hazai kis- és középvállalkozások számára most ingyenes.
Keresd az SZTNH standját a Business Fest-en! Tedd még értékesebbé a vállalkozásod!

Amellett, hogy meghallgathatod kerekasztal beszélgetésüket a Microsoft Innovation Stage-en (Ügyvezető igazgatónk és a Microsoft Vezérigazgatója, és más IT cégek képviselőinek beszélgetését), látogass el kültéri loungeunkba, ahol frissítővel, kényelmes környezettel, játékkal és nyereményekkel várunk.

A kidobásra ítélt papírhulladék felhasználásával divattáskákat és kiegészítőket gyártunk, a cégek maradék papírhulladékából-lejárt szórólapokból, katalógusokból, molinó, roll up anyagaikból presztízs és reklámajándékokat készítünk, így a megrendelő a CSR is ki tudja használni saját brand értékként

Ha Szinergia, akkor projektmenedzsment, ha Business Fest, akkor élménygyűjtés!
Meríts a régi idők kreativitásából, éld meg az interakció varázsát a jelenben, és gondolj velünk a jövőre is, amit együtt alakíthatunk! Játékaink mellett, tartalmas beszélgetésekre is kaphatóak leszünk, ajándékainkkal pedig fejest ugorhatsz a nyárba!

A „Future Solutions and Co.: partnerships for hopeful winning” az együttműködések helyszíne. Az összecsukható konténereket gyártó Continest és a Future Potato fenntarthatósági ügynökség egyedi környezetben, reményteli hangnemben és innovatív megoldásokkal vár.

Ha egy kis kikapcsolódásra vágysz a nagy forgatagban, a MyFarmban nem fogsz csalódni! Zöldség- és gyümölcskóstolás, gyógynövényes teák, ízek, illatok és élmények kavalkádjával, igazi farmélménnyel várunk!

Gyermekmentésre speciálisan felszerelt mentőegységeket üzemeltetünk az Országos Mentőszolgálattal szorosan együttműködve, melyek kritikus állapotú, intenzív ellátásra szoruló gyermekek mentését és/vagy szállítását végzik. Az elmúlt 24 évben több mint 60 ezer bajba jutott kisgyermeken segítettünk!

A Diák-Center idén ünnepli 10. születésnapját! Egy dinamikus, országos diákmunka-közvetítő számára kihagyhatatlan a HRFEST! Külön öröm számunkra, hogy standunkon az egyik legnagyobb energiaital-gyártó termékeivel frissítheted majd magad!
Diákmunka és gyakornoki ajánlatokért keress minket!

ÉLMÉNYPROGRAMOK – CSAPATÉPÍTÉS
Dobd fel rendezvényed egy közösségépítő interaktív zenés programmal. Programjainkat ajánljuk csapatépítő tréningekhez, konferenciák, sajtótájékoztatók kiegészítő, energetizáló programelemeként, családi napok kitelepült eseményeként, flashmobokhoz, partnertalálkozókhoz.

A Lifty egy új generációs közlekedési platform, ami kényelmes, hatékony, fenntartható, megosztott autós közlekedést biztosít vállalatok számára. Segítünk a megosztott mobilitási projektek megtervezésében és elindításában, hozzájárulva ezzel a karbon-semlegességi célok eléréséhez.

„Nem a hiányosságaink határoznak meg, hanem az, ahogyan felülkerekedünk rajtuk.”

A SignCoders digitális ügynökség, azzal a csavarral, hogy van egy társadalmi vállalásunk: méltó munkahelyeket teremtünk hallássérült szakemberek számára.

A Skyguard innovatív szolgáltatásaival 5. generációs telematikai megoldásokat kínál a gépjármű tulajdonosok és flotta üzemeltetők részére. Fejlesztéseink közül most a Smart Rent – Kulcsos Auto 2.0 és az eCar otthoni töltés mobil menedzsment szolgáltatásokat mutatjuk be az érdeklődőknek.

ISMERD MEG A BUSINESS FEST KIÁLLÍTÓIT

NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ

A WHC Csoport idén is a HR Fest főszponzoraként és kiállítójaként képviselteti magát az eseményen, ahol igazi fesztivál hangulatban várjuk a látogatókat. A szakmai előadások mellett standunkon szórakoztató aktivitás sorozattal készülünk, ahol a résztvevők között értékes nyereményt sorsolunk ki.

Gyere az UNIONhoz, mert itt van idő fagyizni, játszani, értékes ajándékokat nyerni, beszélgetni, networkolni és végre kicsit nem dolgozni.

Cégünk aktívan foglalkozik a magyar oktatási startUp piac feltérképezésével és együttműködési lehetőségek keresésével. Célunk a szereplők összekapcsolása, az oktatástechnológia elterjesztése. Digitális oktatás üzleti klubbunk az Edtech Klaszter keretein belül összekapcsoljuk, képviseljük és segítjük

1. SkillToolkit Live! eLearning bemutató:
– tudásmenedzsment alapú adaptív megközelítés
– duplikáció mentes egységes vállalati képzési modulrendszer
– valós idejű, online tananyagszerkesztő
– LMS kiegészítő/önálló platform üzemmód
2. Sparta Science mozgás-egészségügyi platform bemutató.

IT-eszközök bérlése, a laptoptól kezdve a tableteken át a hálózati eszközökig, valamint ezekhez kapcsolódó szoftveres fejlesztések és aktivitások (pl. előregisztráció, beléptetés, érintőképernyős játékok, hostess robot)
Egyedi, testreszabott és hosszútávú szoftverfejlesztés.

Játszva szeretnél 100.000 Ft értékű nyereménnyel gazdagodni? Szeretnél megismerni egy igazán innovatív ajándékozási megoldást? Megkóstolnál világbajnok kézműves finomságokat? Akkor gyere a standunkhoz. Ismerd meg miként fér bele egyetlen ajándékba a Játék+Élmény+CSR+Brandépítés+Gasztronómia.

Rendezvényapp applikáció!
Az applikáció innovatív módon egyesíti egy meghívó, programfüzet, szállásfoglalás, ültetőkártya, információs füzet, tudományos kiadványok, szórólapok, bemutatóanyagok, email küldések, sms küldések, reklámok, fényképek, videók, szolgáltatásait elektronikus, a napjainkban nélkülözhetetlen és mindenki által használt okostelefonok platformján.

B ÉPÜLET

A WHC Csoport idén is a HR Fest főszponzoraként és kiállítójaként képviselteti magát az eseményen, ahol igazi fesztivál hangulatban várjuk a látogatókat. A szakmai előadások mellett standunkon szórakoztató aktivitás sorozattal készülünk, ahol a résztvevők között értékes nyereményt sorsolunk ki.

CHEQ – A standunknál megtudhatod, hogyan tudsz közvetlen kommunikációt folytatni a teljes szervezettel.
TAB – Ismerd meg Magyarország legnagyobb chatbot szolgáltatóját. Az összes bot, amit valaha készítettünk különbözik egymástól, mivel azokat az ügyfelek kulturális, földrajzi és üzleti igényeihez.

A JobGroup standjánál partnereinket a nyári hangulathoz illő jegeskávéval és fánkokkal várjuk. Szakértőink egész nap rendelkezésre állnak a standunkon, hogy átbeszéljék vendégeinkkel az aktuális HR kihívásokat, és közösen keressük a megoldásokat.

A Forbes Business Club az első számú vezetők közössége. Egy olyan hely, ahol a cégek első emberei találkozhatnak és támogató közegben oszthatják meg egymással problémáikat, tapasztalataikat, dilemmáikat.

A magyar tulajdonú Medoc Egészségközpont 15 éve nyújt magas színvonalú, széleskörű magánegészségügyi szakellátást. Kiváló orvosokkal és az országban egyedülálló, csúcstechnológiájú diagnosztikai gépekkel várja pácienseit és a vállalati döntéshozókat, akik hisznek az egészséges vállalat sikerében.

A TESK-nél a toborzást és a szórakozást összekötöttük! Hasznos információkkal és maradandó élménnyel készülünk a számotokra. Gyere a standunkhoz, beszélgessünk és érezzük jól magunkat!

Egyedi mobilapp fejlesztés cégek számára
– webshopokkal való szinkronizálás
– digitális munkalap
– hűség app
Automatizálással megkönnyítjük cégek életét és támogatást nyújtunk marketingben és app menedzsmentben. Célunk egyedi, személyre szabott app élmény létrehozása.
Válaszd az Appsy-t!

Felelős vállalat vagyunk, legyen szó a karbonsemleges szállításról vagy társadalmi tevékenységről. Minden elszállított csomag után 100 %-ban kompenzáljuk károsanyag kibocsátásunkat, illetve csoport szinten vállaljuk, hogy 2040-ig elérjük az egész értékláncban a nettó nulla gázkibocsátást.

Termékfotók és -videók webre extrém gyorsan, verhetetlen minőségben. Webshop termékoldalra, bannerbe, hirdetésbe, nyomtatott brosúrába – háttérrel vagy anélkül. Mindez percek alatt publikálására készen fotós szaktudás nélkül. Csak a szemednek higgy! Gyere és próbáld ki az Orbitvu standon!

E-kereskedelmi partneredként abban hiszünk, hogy mindent automatizálva, a legjobb piaci megoldásokkal kell kivitelezni, így a vállalkozók azzal tudnak foglalkozni, ami igazán fontos. Olyan ökoszisztémát építünk, amellyel sikeresen tudnak elindulni, növekedni és minél több profitot termelni.

Duál Reklámstúdió Kft.
Cégünk több mint 35 éve foglalkozik reklámajándékokkal, munkaruházattal (textilek), nyomdai anyagokkal, karácsonyi csomagokkal, reklámédességekkel vagy akár teljesen egyedi kivitelezésekkel is.
És mindezek egyediesítésével, emblémázásával számtalan technológiával.

A VOSZ – Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Vállalkozói érdekek nemzetközi, országos és helyi szintű képviselete, a kkv-k tőkeerejének és piacképességének növelése: Széchenyi kártya Program, VOSZPort, VOSZ Páholy programok, „Év Vállalkozója” Megyei Prima és Junior Prima Díj.

Al Ghaoui Hesna x Hősök Tere Alapítvány – Az vagy amit teszel!

Szeretnéd tudni miért fontos kiállni magunkért és másokért ? És hogyan kell ezt csinálni? Szeretnéd ha a gyermeked egy szolidáris és elfogadó társadalomban nőne fel? Ha téged is foglalkoztatnak ezek a kérdések, gyere el hozzánk és tudj meg többet arról, hogyan lehet bárkiből hétköznapi hős!

A CIB Bank az olasz Intesa Sanpaolo Csoport leányvállalata. Több mint 40 éves tapasztalatunkkal a hazai pénzpiac egyik meghatározó szereplője vagyunk. Univerzális hitelintézetként a kereskedelmi banki és befektetési szolgáltatások teljes körét nyújtjuk több mint 450 000 ügyfelünknek, amelyet leányvállalataink termékei, konstrukciói egészítenek ki. Folyamatosan keressük az innovatív, ügyfeleinkre szabott megoldásokat, melynek kollégáink is aktív részesei. Mi nemcsak valódi szakmai kihívásokat és fejlődési lehetőséget, hanem egy közvetlen és inspiráló közösséget is kínálunk, hiszen a CIB több mint egy munkahely.

Tudod hogyan lehet a toborzás gyorsabb, hatékonyabb, okosabb? Az üzlet társasjáték, a toborzást pedig nagyon nehéz kijátszani. Ismerkedj meg vele közelebbről a Business Festen, az Enloyd standjánál, és legyél igazi játékmester!

Otthon lebomló kávé kapszula töltő üzem, Pécsről

A SIXT rent a car, mint piacvezető, nemzetközi autókölcsönző cég rövid- és hosszú távú, rugalmas és akár azonnali mobilitást biztosít vállalati ügyfelek számára is. Célunk, hogy minél több HR partner megismerje a SIXT által nyújtott szolgáltatások előnyeit és a céges mobilitási lehetőségeket.

A Bolt piacvezető európai utasszállító applikáció, melynek már céges taxi szolgáltatása több nagyvárosban is elérhető Magyarországon! Ismerd meg a HR Festen a Bolt Business-t, játssz velünk az értékes nyereményekért és regisztrálj üzleti fiókot!

Az NN Biztosító 1991 óta Magyarország egyik vezető életbiztosítója. Célunk, hogy termékeinkkel hozzásegítsük ügyfeleinket pénzügyi biztonságuk megteremtéséhez, méghozzá olyan digitális megoldásokkal, amelyekkel egyszerűen és rugalmasan intézhetik ügyeiket, hogy arra koncentrálhassanak, ami igazán fontos számukra.

A Microsec minősített bizalmi szolgáltató az e-Szignó ökoszisztémát mutatja be. Témák: szerződéskötő platform, integrált aláírási workflow, mobil aláírás, ügyfél azonosítás stb. Az e-Szignó terminálokon magánszemélyként díjmentesen igényelhető minősített e-aláírás.

Bemutatkozik a Kulcs Patikák új, vállalatokra szabott egészségprogramja: a Kulcs Arany Kártya Program. Legyen az Önök dolgozóinak kezében is KULCS az egészséges kedvezmények és szolgáltatások világába, INGYEN. A részletekkel várjuk Önt is a standunknál!

Humanize Studio

Ismerd meg az előfizetéses modellt és próbáld alkalmazni cégednél! Az előfizetéses üzleti modellben a vásárlók heti, havi vagy éves díjat fizetnek a termékeidért vagy szolgáltatásaidért, és bizonyos idő elteltével megújíthatják előfizetésüket.

A Ford standnál kiállításra kerül az új, tisztán elektromos SUV modell, a Mustang Mach-E, mely az akár 610km-es hatótávnak köszönhetően a környezettudatos közlekedés és a sportos vezetési élmény tökéletes kombinációját testesíti meg. Termékinformációval kapcsolatban érdeklődjön kollégáinknál!

Az EVROFIN Kft. iratfeldolgozáshoz, küldeménykezeléshez kapcsolódó technológiák, szoftverek és szolgáltatások értékesítésére szakosodott. Digitális ügyfélkommunikációs rendszerek, logisztikai- és csomagolási technológiák, okosboxok, csomagautomaták, bankkártyagyártó és megszemélyesítő megoldások.

A 2012-ben alapított Szövetség a coach szakma legmagasabb hazai fóruma, amely a minőségi coaching kultúra terjesztésén, a szakma érdekképviseletén, minőségbiztosításán dolgozik. Tagszervezetei a Magyarországon működő 10 hazai és külföldi coach egyesület, amelyek együttesen 1000 coachot képviselnek.

Az M-Prospect a hazai céges nyelvoktatás markáns szereplőjeként a Voxy® angolnyelv-oktató platform magyarországi képviseletét is ellátja. Standunkon képet kaphatnak a Voxy® kínálatáról, az anyanyelvi tanárokkal végzett nyelvoktatásról és angol nyelvű készségfejlesztő tréningjeinkről.

Budapest Bike Maffia

A közvetlen segítségnyújtás mellett célunk a társadalom érzékenyítése. Ezt a két a célt szolgálják a cégeknek szervezett csapatépítő programjaink is, melyek magyar és angol nyelven, igény szerinti helyszínen és kiegészítő programokkal elérhetőek. Ha szerencséd van, ma nyerhetsz is egy csapatépítést!

Igyekszünk elhozni a Botanica szellemiségét és stílusát a Business fest-re.

helyzetvan

Sokszínű tapasztalatunk és tudásunk van a szervezeteken belüli bántalmazás, hatalommal való visszaélés, zaklatás témakörében, különböző szakmák képviselőiként, akik saját módszertanok mentén dolgozunk. Komplex rálátásunk van a területre, ami hazánkban példa nélküli. Beszélgessünk!

EMAG

A galéria, ahol szórakozhatsz, játszva tanulsz, miközben átéled a művészet csodáit, annak részévé válsz! A galéria interaktív jellege lehetővé teszi, hogy a festményeket szabadon megérinthesd, aktívan részt vegyél a képed megszerkesztésében.

Minden korosztály számára, kicsiknek és nagyoknak! Mert mindenki megtalálja saját elképzelését, hisz a képet Te ihleted, a művészet Te magad vagy!

Tudtad, hogy ma Magyarországon minden 4. fiatal funkcionális analfabéta? Keress minket a B épületben a Jövőépítők színpad közelében, ismerd meg hogyan küzdünk a probléma ellen. Tedd te is próbára magad és néhány 21. századi készségedet és nyerj!

Milyen kerekesszékkel munkába járni? Milyen látás- vagy hallássérültként együtt dolgozni a többiekkel? Milyen vezetőként megváltozott munkaképességű kollégát támogatni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphatsz választ standunknál, nem csak informálisan, hanem izgalmas gyakorlatokon keresztül.

A megjelenésünk célja, hogy népszerűsítsük az ázsiai munkaerő-kölcsönzés lehetőségét Magyarországon. Óriási lehetőség ez a magyar üzleti vállalkozások számára, mi pedig profi támogatást nyújtunk abban, hogy rendelkezésre bocsájtsuk az igényelt létszámot, a megfelelő időben és minőségben.

A Shoptet Közép-Európa legnagyobb webáruház-üzemeltető rendszere. A cseh, szlovák és a magyar piacokon több, mint 33.000 Shoptet-webáruház működik. Próbáld ki Te is, készítsd el webáruházad néhány kattintással, és üzemeltesd akár ingyen!

Minden ami a munkaerőgazdálkodáshoz szükséges; Fejvadászat, Interim Management

Balogh Anna előadóművész különleges bűvésztrükkökkel készül a Business Fest vendégeinek. A humor és az illúzió garantált. Legyél te is részese a varázslatnak és látogass el a standhoz, hogy egyedi élményben lehessen részed! Csodák léteznek.

Perfekt Zrt

A felnőttképzési piac nagy tradícióval bíró, aktív szereplőjeként célunk, hogy széleskörű és magas színvonalú szakmai képzéseinkkel – kontaktórás, online vagy e-learning formában – a legmagasabb szinten tegyünk eleget mind a munkáltatók, mind pedig a képzésben résztvevők igényeinek és elvárásainak.

A Meghallgatunk.online a munkavállalói jóllét program keretében a dolgozók mentális problémáira reagál, életük bármely területén jelentkező nehézségeiket segítünk megoldani szakembereinken keresztül.

360 fokos képi világú műsorainkból sokat tanulhatnak, animációk segítségével érthetik meg az Univerzum működését és ismerhetik meg a távoli világokat, bolygókat, csillagokat. Látvánnyal és élményekkel oktatunk, keltjük fel a nézők figyelmét. Élmény-Látvány-Természetismeret-Csillagászat-Űrkutatás

A 3rdGEN Business Mentoring Lounge-ban találkozhatsz kizárólag felsővezetőkből álló tanácsadó, mentor csapatunk képviselőivel. Csakúgy mint velünk dolgozó megbízóinkkal és a programokban résztvevő mentoráltakkal is. Bemutatjuk programjainkat, és természetesen válaszolunk felmerülő kérdéseidre is.

Egy e-tananyag lehet több, mint egy prezi. Mindegy, hogy szabályzatok vagy szoftverek oktatásáról van szó, kollégáidat bevonjuk érzelmileg a témába. Kreatív csapatunk 20 éve fejleszt edutainment tananyagokat. Story telling, képregény, játék, ismert magyar szinkronszínészek az élményalapú tanulásért!

Coaching team

A Bátor Tábor Alapítvány standjánál bemutatjuk programjainkat valamint vállalati és egyéni önkéntes és egyéb bekapcsolódási lehetőségeket. HR területen dolgozókkal megismertetjük csapatépítőinket, új tréningjeinket és employer branding programjainkat.

A Nutricia Otthonápoló Szolgálat szondatáplált gyermekek és felnőttek gondozására jött létre közel 25 évvel ezelőtt. Az ÁNTSZ engedéllyel és ISO minősítéssel rendelkező, szakképzett nővérekből álló országos csapat szakmai segítséget nyújt az otthoni szondatáplálás során, térítésmentesen.

Szívügyünk a diákok és a pedagógusok támogatása. Egy olyan ökoszisztémát építünk, amiben különböző szakmák képviselői, innovatív cégek, trénerek, mentorok, coachok, egyetemisták együtt segítenek a jövő generációjának. #Csináld, amit szeretsz, szeresd, amit csinálsz

D ÉPÜLET

Magyarország első Employer Brandingre specializálódott ügynökségeként egy izgalmas társasjátékkal készülünk munkáltatói márka tematikában és egy érdekes kiállítással a TOP-okról. Gyere és pezsegjünk együtt! Ha employer branding, akkor #TeamBrandfizz!

Automatizálja HR-folyamatait, hogy arra koncentrálhasson, ami igazán fontos. Munkatársaira.

Az emberi erőforrás minden szervezet számára a legfontosabb és legnagyobb érték. A 2019-ben sorrendben másodszor az európai HR Tech-piac tíz legjobb szoftvere közé választott HRmasterrel minden munkavállaló számára elérhetővé válnak olyan funkciók és információk, amelyekkel hatékonyabbá válik a napi munkavégzés és a személyügyi kérdéseket érintő döntéshozatal. Az alkalmazás moduláris felépítése garantálja, hogy csak a megbízó számára releváns modulok telepítődnek, így elkerülhető a felesleges díjfizetés és az üzemeltetéssel többletköltség.

CHEQ – A standunknál megtudhatod, hogyan tudsz közvetlen kommunikációt folytatni a teljes szervezettel.
TAB – Ismerd meg Magyarország legnagyobb chatbot szolgáltatóját. Az összes bot, amit valaha készítettünk különbözik egymástól, mivel azokat az ügyfelek kulturális, földrajzi és üzleti igényeihez.

Belső kommunikáció, elkötelezettség, adminisztráció, e-learning: mindez és még több a Blue Colibri App segítségével. Látogass el standunkhoz, és tudd meg, hogyan érheted el minden munkavállalódat és erősítheted vállalati kultúrádat egyetlen, személyre szabható platform bevezetésével!

Több mint két évtizede foglalkozunk szoftverfejlesztéssel a bérügyvitel és bérszámfejtés területén. Az elmúlt években folyamatosan szélesítettük portfoliónkat, így vezető termékünk, a BaBér bérügyviteli szoftver és a hozzá kapcsolódó tevékenységek mellett különböző HR megoldásokat is kínálunk.

Az ARVAL Magyarország a céges autó bérlés mellett lehetőséget kínál megismerni az elektromobilitás különféle területeit és töltési megoldásait.

A DokiApp online rendelőjének előnyeit évről évre egyre több munkavállaló élvezi, a gyors és modern egészségügyi segítséget, preventív szemlélet kialakítását. Látogassatok el a DokiApp standjához,ahol Ti is szétnézhettek az online rendelőben vagy hallgassátok meg a CIB Bank-al közös kerekasztalunkat

Látogass el az Invensol standjához, ahol megmutatjuk, milyen innovatív
megoldásokat kínálunk a fenntartható digitalizált iroda kialakításához.
Próbáld ki felhasználóbarát irodamenedzsment alkalmazásunk legújabb
funkcióit, amely valódi támogatást nyújt az irodai hétköznapokban.

Látogassatok el standunkhoz, ahol szívesen megosztjuk veletek a legfrissebb trendeket és legújabb audiovizuális lehetőségeket, legyen szó konferenciatermekről, tárgyalótermekről, vagy videokonferencia megoldásokról. Sőt még egy kis frissítő itallal is megvendégelünk Titeket!

Várunk egész nap a Zyntern RefresHR Bárban kávéval és szerencsekerék ajándékokkal!
Programjaink (Talent is Business színpad, D épület)
12:10 – 12:25 – Mi kell a pályakezdőnek 2023-ban? – Zyntern Nagy Pályakezdő Kutatás eredmények
16:55 – 17:40 – Zynternship Awards Eredményhirdetés és Díjátadó

A Millenáris, Bel-Buda kedvenc rendezvényhelyszínének értékesítési és marketing csapata is ott lesz a HR Fest kiállítói között!
A D épület – Üvegcsarnokban izgalmas csocsó versennyel, egyedi ajánlatokkal és egész napos mosollyal várunk minden kedves érdeklődőt!

Standunkon kipróbálhatod HR szofvereinket, megismerkedhetsz termékkínálatunkkal, kollégáink pedig örömmel osztják meg eddigi tapasztalataikat a jelenlegi ügyfeleink sikeres digitalizációs megoldásai kapcsán. Ha érdekel az IT és a HR közös világa, nézz be hozzánk egy beszélgetésre.

Az ittírdalá.hu egyszerűen kezelhető, elektronikus aláíró portál, amin a mobilod segítségével bármilyen dokumentumot fokozott biztonságú elektronikus aláírással tudsz ellátni, ami egyenértékű a papíron, tollal elvégzett sajátkezű aláírással.

Felejtsd el a költséges papíralapú ügyintézést!

Hiszünk a képzőművészet felszabadító erejében. Újszerű megközelítésünkkel kínálunk készségfejlesztő, paradigmaváltást ösztönző, kreativitást kibontakoztató és csoporterőt felszínre hozó fejlesztő és wellbeing foglalkozásokat, melyek során a képzőművészetet mint eszközt vonjuk be.

Integrom program

Színes roma kultúra, vállalati professzionalizmus.
Célunk, hogy kis betekintést adjunk a roma kultúra színeibe és mélységébe, és közben olyan kérdésekről beszélgessünk, hogy mit adhat hozzá egy roma fiatal a vállalati mindennapokhoz, miért jó ez a cégednek, és hogyan készülj a fogadásra.

Az ami eddig is volt minden HR Festen, plusz:

A standunk mellett látogasd meg a szűrőbuszunkat is, amelyet Táncszínház oldalánál találsz.

A TraumaAmbulancia Egyesület bemutatja a nemzetközi Trauma Resource Institute által megalkotott Community Resiliency Model (CRM)® eszközeire épülő módszert, amely a munkavállalói jóllét erősítésében és a munkaerőmegtartásban nyújt támogatást. 

„SHARE NOW autómegosztás a munkatársaidnak!

Legyen szó mindennapi városi közlekedésről, munkába járásról, üzleti találkozókról, pool autós vagy taxi utak kiváltásról a SHARE NOW carsharing könnyen elérhető mobilitási megoldás, amely a hibrid munkavégzéshez is jól illeszthető, akár adómentes cafeteria elemként is. „

Bővítsd jelöltjeid számát a Talentuno crowdsourcing- és munkavállalói ajánlói rendszerével, és fedezd fel a tömegben rejlő lehetőségeket. Az AI-alapú rendszerek és a softskill tesztek segítségével megtalálhatod a jövő tehetségeit. Látogasd meg kiállítói standunk, ha szeretnél hatékonyan toborozni!

A MindentMent, mely Budapest egyik legnagyobb fogászati hálózata – standjuknál megtudhatjátok, hogyan tudjátok a munkavállalóitok és családtagjaik fogászati ellátását költséghatékonyan támogatni és megpörgethetitek a szerencsekereket, mellyel magatok számára tudtok értékes nyereményeket nyerni.

Szeretnél jó hangulatban, frissítő smoothie-val a kezedben naprakész információkat megtudni az IT toborzási trendekről? Ráadásul a szerencsédet is próbára tennéd nyereményjátékunkban? Akkor mindenképp látogass el a No Fluff Jobs standjára június 8-án, ahonnan biztosan nem távozol üres kézzel.

G ÉPÜLET

Az IT Fest társalapítóiként és kiemelt szakmai partnereiként célunk, hogy összehozzuk a IT szférát és egy támogató közösséget hozzunk létre. Látogass el hozzánk, játssz velünk értékes nyereményekért, fogyassz bátran nálunk és csatlakozz hozzánk, mert a kiváló hangulat nálunk garantált!

Big data? Nem probléma. Gyere és találkozz velünk a Cloudera standjánál!
A Clouderánál hiszünk abban, hogy az adatok lehetővé teszik a lehetetlent.
A világ vezető szervezetei a Clouderát választják, hogy átalakítsák vállalkozásaikat, javítsák életüket és előmozdítsák az emberi teljesítményt. Mindezt az adatok erejével.

Grape Lounge Area partneri beszélgetésekhez, a Grape Solutions termékeinek és szolgáltatásainak megismeréséhez.

Idén a mindent behálózó mesterséges intelligencia és a hitelesség kapcsolatát vitatjuk meg IT, HR, marketing és üzleti döntéshozói szemszögből több mint 2000 résztvevővel. Ez az ITBN CONF-EXPO: közel két évtizede a kiberbiztonság első számú éves szakmai fóruma. Na hagyd ki sem MOST, sem 09.27-28-án!

Nézz be a NEXON standra, ahol vattacukor-felhőben várunk!
Előadásunkban pedig rámutatunk a felhő alapú digitális HR megoldások előnyeire, és hogy hogyan segítik a HR és az IT szakembereket a hatékonyabb munkavégzésben!
Gyere velünk a felhőbe!

Siemens Mobility – Transform mobility for a better tomorrow

Látogass meg minket a standunkon és játssz velünk. Ülj be VR szimulátorunkba és száguldj végig a világ leggyorsabb hullámvasútjain vagy találkozz selfie robotunkkal.
Munkatársaink szívesen mesélnek jövőbe mutató projektjeinkről, melyek biztosítják a zavartalan, fenntartható és biztonságos közlekedést.

Neked is van szellemi tulajdonod!
Az SZTNH IP scan (szellemivagyon-diagnózis) szolgáltatása hazai kis- és középvállalkozások számára most ingyenes.
Keresd az SZTNH standját a Business Fest-en! Tedd még értékesebbé a vállalkozásod!

Mind átérezzük, milyen, amikor az irodában napokig nem működik a nyomtató, és minden informatikai hibaelhárítás nehézkesen megy… A TOPdesk szoftver olyan lehetőségeket nyújt, melyekkel ezek a helyzetek gördülékenyen megoldódhatnak. Standjukon egy kis feladvány megoldása után jutalom és fagyi vár!

Az AutSoft – Zenitech Future Technology standján bepillantást adunk a jövő technológiájába.

A Bechtle csoport Európa egyik vezető IT kereskedelmi cége. A Bechtle direct Kft. 2012-ben kezdte meg Magyarországon az értékesítési tevékenységét. A B2B szektorban az IT teljes portfóliójával szolgálják ki üzleti és kormányzati ügyfeleiket.

A Libra Szoftver Zrt. több mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik az integrált vállalatirányítási és ügyviteli szoftverek terén. Rendszerei a néhány fős kisvállalkozásoktól egészen a több ezer főt foglalkoztató nagyvállalatokig, üzleti vagy non-profit szférában egyaránt alkalmazásban van.

A Microsec minősített bizalmi szolgáltató az e-Szignó ökoszisztémát mutatja be. Témák: szerződéskötő platform, integrált aláírási workflow, mobil aláírás, ügyfél azonosítás stb. Az e-Szignó terminálokon magánszemélyként díjmentesen igényelhető minősített e-aláírás. Infó: https://e-szigno.hu/bfest

Az SAP a világ egyik vezető szoftvergyártójaként napi szinten támogatja ügyfeleit a legkülönbözőbb iparágakból érkező különféle kihívások megoldásában. Látogasson el standunkra, ahol kollégáink készséggel válaszolnak kérdéseire, illetve közelgő SAP NOW Hungary konferenciánkról is többet tudhat meg!

Az msgPlaut ötvözi az üzleti menedzsmentet, a stratégiai tanácsadást az intelligens, fenntartható, hozzáadott értéket képviselő és az iparágra jellemző informatikai megoldásokkal. A digitális ökoszisztémák dinamikus világának úttörőjeként széles körű szolgáltatásokkal támogatjuk ügyfeleinket.

A MiniCRM standon megtudhatod hogyan segít egy rendszer az üzleti folyamataid menedzselésében. A Cégépítők podcasttal olyan tudást nyújtunk ami segít a következő szintre juttatni a céget. A Jövőkép című könyv újszerűen regényes formátumban adja át a magyar valóságban működő cégvezetői tudást.

Unitree robotkutya és CHASING ipari robot tengeralattjáró kiállítása és interaktív bemutatója.

Térj be hozzánk egy kávéra két előadás között: mesélünk a megoldásainkról, hogyan transzformáljuk át magyar és külföldi ügyfeleinket a digitális térben.

Mint minden jó beszélgetés, ez nálunk is a kedvenc kávéddal indul!

KÜLTÉRI

Térj be hozzánk egy inspiráló beszélgetésre! Kiemelt témáink a nap során: értékesítés- és vezetőfejlesztés, megtartás, hatékonyság boost. 15.30-kor a sales vezetőket várjuk, ahol Veletek közösen elindítjuk a sales vezetők közösségét, mely egy új szintre emeli a hazai értékesítési kultúrát.

Gyertek el a Training360 sátrához egy izgalmas beszélgetésre: tekintsünk vissza az elmúlt időszakra, majd a hibákból tanulva találjuk ki együtt, hogyan tudunk előrelépni. Mivel a szó elszáll, a rajz megmarad, ezért a közös gondolkodásról vizuális lenyomatot készítünk és meg is osztjuk veletek.

Átláthatatlan folyamatok, lassú céges működés és sorozatos emberi hibák az optimalizált automatizmusok hiánya miatt? Az xFLOWerrel a digitalizáció segítségével feltérképezzük, és meg is oldjuk a vállalati problémákat! Optimalizált folyamatok, javuló hatékonyság és versenyképesség. Ez az xFLOWer.

Víziónk az employee sustainability elérése komplex mozgásegészség-fejlesztési rendszerre alapozva. Módszertanunk objektív mérési adatokra épül, javítja a dolgozói hatékonyságot és fizikai állapotot, támogatja a csapatkohéziót és a vezetői munkát, egyedi eszközt kínál a HR & PR területek számára.

Az Edisonplatformnál minden évben kiválasztunk 100 olyan szervezetet, akik ma Magyarország innovatív, gyerekek fejlesztésével foglalkozó szereplői. Ők az Edison 100-asok, 21. századi módszertant alkalmazó szervezetek, kezdeményezések, amelyek óvodások és iskolások jövőben fontos tudását és képességeit fejlesztik az iskolai kereteken túl. A Business Festen kiállító szervezetek: Bridge Budapest, Farkaskölyök Ifjúsági Egyesület, Sulinyugi program, Bagázs Közhasznú Egyesület, NoBadKid – Pressley Ridge Alapítvány, Uccu Roma identitás workshop, InDaHouse Hungary Egyesület, Medve Matek, Egy Sima Egy Fordított / Egyesület az Inklúzióért, RoboKaland ökotudatos, digitális közösségi alkotóműhely

A Hellovelo Zrt. elektromos rásegítésű kerékpárokra specializálódott flottakezelő. Lehetővé teszi a munkaadók számára, hogy prémium e-kerékpárokkal bővítsék juttatásaik körét, melyek innovatív módon támogatják a környezetvédelmet és a dolgozók egészségét, költsége pedig adómentes és leírható.

Az ami eddig is volt minden HR Festen, plusz:

A standunk mellett látogasd meg a szűrőbuszunkat is, amelyet Táncszínház oldalánál találsz.

Automatizálja HR-folyamatait, hogy arra koncentrálhasson, ami igazán fontos: munkatársaira! Az emberi erőforrás minden szervezet számára a legfontosabb és legnagyobb érték. A 2019-ben sorrendben másodszor az európai HR Tech-piac tíz legjobb szoftvere közé választott HRmasterrel minden munkavállaló számára elérhetővé válnak olyan funkciók és információk, amelyekkel hatékonyabbá válik a napi munkavégzés és a személyügyi kérdéseket érintő döntéshozatal. Az alkalmazás moduláris felépítése garantálja, hogy csak a megbízó számára releváns modulok telepítődnek, így elkerülhető a felesleges díjfizetés és az üzemeltetéssel többletköltség. 

A VOSZ – Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Vállalkozói érdekek nemzetközi, országos és helyi szintű képviselete, a kkv-k tőkeerejének és piacképességének növelése: Széchenyi kártya Program, VOSZPort, VOSZ Páholy programok, „Év Vállalkozója” Megyei Prima és Junior Prima Díj.

Motivációs és csapat építő eseményeket is biztosítunk vállalatok és munkavállalóik részére. Játékos, könnyed és sikerélményt biztosít mindenki számára a Laser Run (lövészet+futás) és a Vívó szúrófal próba egyaránt!

A magyar tulajdonú Medoc Egészségközpont 15 éve nyújt magas színvonalú, széleskörű magánegészségügyi szakellátást. Kiváló orvosokkal és az országban egyedülálló, csúcstechnológiájú diagnosztikai gépekkel várja pácienseit és a vállalati döntéshozókat, akik hisznek az egészséges vállalat sikerében.

A Ford standnál kiállításra kerül az új, tisztán elektromos SUV modell, a Mustang Mach-E, mely az akár 610km-es hatótávnak köszönhetően a környezettudatos közlekedés és a sportos vezetési élmény tökéletes kombinációját testesíti meg. Termékinformációval kapcsolatban érdeklődjön kollégáinknál!

„SHARE NOW autómegosztás a munkatársaidnak!

Legyen szó mindennapi városi közlekedésről, munkába járásról, üzleti találkozókról, pool autós vagy taxi utak kiváltásról a SHARE NOW carsharing könnyen elérhető mobilitási megoldás, amely a hibrid munkavégzéshez is jól illeszthető, akár adómentes cafeteria elemként is. „

A KidSpirit a gyermeki lélekkel foglalkozik, de hisszük, a gyermeki lélek mindenkiben ott lakozik, kapcsolódj vele időről időre. Például itt a standunknál! Hagyj nyomot az élményfalon, alkoss együtt a többi résztvevővel a kedvenc játékodon keresztül, húzz egy kártyát a Csupa Csodák Csuprából!

Mental team

Missziónk ez a kicsi, de meghatározó szelete a hr-nek: fontos, hogy munkatársunk jól legyen, foglalkozzon magával és önismerettel, támaszt nyújtva ezzel a cég- és hr vezetőknek. Emellett világossá tesszük a szubjektív emberi tényezőket, melyben saját fejlesztésű eszközünk nyújt hatékony segítséget.

A „Future Solutions and Co.: partnerships for hopeful winning” az együttműködések helyszíne. Az összecsukható konténereket gyártó Continest és a Future Potato fenntarthatósági ügynökség egyedi környezetben, reményteli hangnemben és innovatív megoldásokkal vár.

Neked is van szellemi tulajdonod!
Az SZTNH IP scan (szellemivagyon-diagnózis) szolgáltatása hazai kis- és középvállalkozások számára most ingyenes.
Keresd az SZTNH standját a Business Fest-en! Tedd még értékesebbé a vállalkozásod!

Amellett, hogy meghallgathatod kerekasztal beszélgetésüket a Microsoft Innovation Stage-en (Ügyvezető igazgatónk és a Microsoft Vezérigazgatója, és más IT cégek képviselőinek beszélgetését), látogass el kültéri loungeunkba, ahol frissítővel, kényelmes környezettel, játékkal és nyereményekkel várunk.

A „Future Solutions and Co.: partnerships for hopeful winning” az együttműködések helyszíne. Az összecsukható konténereket gyártó Continest és a Future Potato fenntarthatósági ügynökség egyedi környezetben, reményteli hangnemben és innovatív megoldásokkal vár.

A kidobásra ítélt papírhulladék felhasználásával divattáskákat és kiegészítőket gyártunk, a cégek maradék papírhulladékából-lejárt szórólapokból, katalógusokból, molinó, roll up anyagaikból presztízs és reklámajándékokat készítünk, így a megrendelő a CSR is ki tudja használni saját brand értékként.

Ha projektmenedzsment, akkor Szinergia, ha Business Fest, akkor élménygyűjtés! Dobj, egyensúlyozz, vezess, vagy csak ess… hangolódj ajándékainkkal a nyárra! Interaktív játékaink mellett, tartalmas beszélgetésekre is kaphatóak leszünk. Projekt az egész világ, így velünk biztosan lesz közös pontod!