November 7-én Debrecenbe látogat a Business Fest!
Az ország legnagyobb üzleti fesztiválja Budapest után a hajdúság fővárosába érkezik.
A régió megyéiben a fejlődés vitathatatlan, az azt kísérő szakmai kérdéseket, aktuális trendeket és kihívásokat hozzuk el nektek, nem utolsósorban bemutatjuk a sikeres cégeket, a helyi büszkeségeket és menő kezdeményezéseket. Az üzleti élet mellett a régiós közélet, oktatás és művészet is teret kap, hiszen a helyi sikerek számos más terület mentén is szolgálhatnak inspirációul.
A Business Fest Magyarország legnagyobb üzleti fesztiválja, mely összekapcsolja az üzleti szféra döntéshozóit és számos szakterület vezetőit, szakértőit, ezzel is segítve az állandó együttműködés építését.
A fesztivál egy igazi, nyitott közösség, ahol valós – bullshit-ektől mentes – párbeszédre nyílik lehetőség az üzleti élet szereplői számára.
9 TEREM
100+ ELŐADÓ
Ilyen volt a hangulat a nyári Business Festen, melyből Debrecenben sem adunk alább!
ELŐADÓK
feltöltés alatt
PÁL FERI
Katolikus pap és mentálhigiénés szakértő
HOSSZU RÓBERT
NI Hungary Kft, Emerson Ügyvezető
PÉCSKAY ZOLTÁN
EDC Debrecen – Ügyvezető
MAGYAR KRISZTIÁN
Sensirion Hungary Kft. – Ügyvezető igazgató
SZABÓ PÉTER LÁSZLÓ
Schaeffler Debrecen Kft. – Ügyvezető igazgató
ZIMA ZSÓFIA
Bonduelle CE Kft. – HR Igazgató CE és SEE
GAÁL VIKTOR
RED Akadémia – Pszichológus
SZILÁGYI ÁRON
Magyar Élsportolók Érdekvédelmi Fóruma – Társadalmi elnök
SHENKER-HORVÁTH KINGA
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sport-táplálkozástudományi Központ – Vezető dietetikus, sportdietetikus, táplálkozástudományi MSc, wakeboard edző
DEDÉNÉ NOVOTNI ANNA
HAJDU Autotechnika Ipari Zrt. – Igazgatóság alelnöke
SZÍNPADOK
Nézd meg, milyen témákat hoztunk idén a színpadokra, vagy böngészd át a részletes programot.
TALENTPOOL
BY WHC
Debrecen és környéke a munkaerőpiacon is jelentős fejlődésen ment keresztül az utóbbi években, ami a rengeteg lehetőség mellett sok kihívást is jelent. Termünk kiemelten foglalkozik a „beruházási-boommal” jelentkező munkaerőhiánnyal, a területi felkészültséggel, az intézmények és a vállalatok stratégiájával és együttműködési lehetőségeivel. Megvitatjuk, hogyan lehet eredményesen reagálni a mostani változásokra, illetve, hogy miként biztosítható a fejlődés és a hosszú távú stabilitás a munkaerőpiacon. Ezen felül élőben mutatjuk meg, hogyan promptol egy HR-es!
LOCAL LEGENDS
BY EDC
Erő, büszkeség, fejlődés, változás, dinamizmus, nyitottság, összetartozás, növekedés. Csak néhány szó, azok közül, melyek leginkább jellemzik e régiót. Rendezvényünkön egy önálló színpadot szentelünk annak, hogy bemutassuk azokat az embereket, cégeket, projekteket, melyekre méltán lehet büszke mindenki a térségben, és amikből a jövő generációja is meríthet inspirációt.
BUSINESS BUILDERS
BY HRMASTER
Egy fejlődő régiónál természetes, ha növekednek a vállalatok, így az új kihívásokra folyamatosan megújuló válaszok születnek. Ebben a teremben a növekedési fázisra koncentrálunk, legyen szó új beruházásról, KKV-ról vagy újonnan induló vállalkozásról. Hol vannak a közös pontok? Mi segít a növekedésben? Milyen digitális megoldások nyújthatnak támogatást a HR-eseknek és az üzleti vezetőknek? Ilyen kérdések megválaszolása mellett, tapasztalatokról, sikeres gyakorlatokról, elkövetett hibákról, tanulságokról és konkrét eszközökről lesz szó ezen a színpadon.
PEOPLE NEEDS
Ma már mindenki számára alapvetően elfogadott tény, hogy a szervezetek motorját az emberek adják. Ahhoz, hogy ez a motor folyamatosan jól működjön, a HR-nek ismernie kell, hogy mik a munkavállalók igényei, tudnia kell, hogy mire van szüksége az üzletnek és ezeket össze kell tudnia hangolni. A proaktív gondolkodás mellett a régionális sajátosságokra is megfelelő figyelmet kell fordítani, hogy a HR a lehető legpontosabban tudja meghatározni, hogy milyen irányban transzformálódnak a szervezetek!
HEALTH
Egyre többen ismerik fel, hogy a munkavállalók egészsége, jólléte a cég elemi, sőt üzleti érdeke. Fejlődni, változni és teljesíteni akaró munkavállalókra van szükségünk, hogy lépést tudjunk tartani a technológia és a folyamatos piaci változások okozta kihívásokkal. Ehhez elengedhetetlen a megfelelő fizikai, mentális és érzelmi állapot. Ennek megteremtésében nem csak az egyénnek, de a munkaadónak is egyre nagyobb felelőssége van. Praktikus példákat, lehetőségeket, megoldásokat hozunk ahhoz, hogy lépéselőnyt szerezhess, tudatosan, kis lépésekkel és stratégia mentén gondoskodó vállalattá válva.
LOGISTICS360
BY GHIBLI
Óriási fejlődés tapasztalható a logisztikában! Az új technológiák és a mesterséges intelligencia már nem csak kopogtat az ajtón, hanem egyre inkább jelen van a szektorban. A régióban folyamatos logisztikai boom zajlik, sorra indulnak a hatalmas beruházások. Termünk kiváló lehetőséget kínál arra, hogy a szakma elismert képviselőivel kapcsolódjunk, betekintést nyerjünk a régió kiemelt projektjeibe és megismerjük a legújabb logisztikai trendeket, innovációkat, különböző izgalmas formátumokon keresztül.
AI & MANUFACTURING
A jövő gyártása most kezdődik! Termünk elsősorban az IT területen dolgozó szakembereket és mérnököket szólítja, de ez nem jelenti, hogy ezt nem közérthetően teszik meg. Csatlakozz te is, hogy megtudd, hogyan forradalmasítják az AI megoldások a gyártási folyamatokat és alakítják át annak jövőjét. Ismerd meg, hogyan válhat a technológia a hatékonyságon túl versenyelőnyöd kulcsává. Szekciónkban innováció, inspiráló környezet és a régió tech- és mérnöki közössége vár rád.
SMART & SUSTAINABLE
BY L-SOFT
Egyre erőteljesebb elköteleződés figyelhető meg a vállalatok részéről a fenntarthatóság és társadalmi felelősségvállalás iránt. Szakértőink segítségével a személyes példákon túl olyan digitális technológiákat és innovatív HR megoldásokat ismerhetünk meg, amelyek nem csak hatékonyabbá teszik a HR folyamatokat, hanem hozzájárulnak a környezeti és társadalmi célok eléréséhez is.
NETWORKING CORNER
Új formátumunkban a Networking Cornerben nem csak nézed, hanem részt is veszel a beszélgetésekben! Félóránkként új témákat és új szakértőket hozunk, de innentől rajtatok áll, hogy pontosan milyen irányba viszitek el a beszélgetést. Ez a tökéletes hely, hogy szakmázz az ismerősediddel vagy új emberekkel találkozz és csevegj!
JEGYEK
SUPER EARLY BIRD
JEGY
– Korlátlan belépés –
– Ebéd –
44. 990 FT+áfa
29.990 FT + áfa
szeptember 17-ig
EARLY BIRD
JEGY
– Korlátlan belépés –
– Ebéd –
44. 990 FT+áfa
34.990 FT + áfa
szeptember 18 – október 7-ig
10 db jegy feletti
vásárlás esetén kérj tőlünk egyedi ajánlatot a hello@businessfest.hu-n
GYIK
Mikor és hol lesz a Business Fest?
2024. november 7-én, csütörtökön.
Kapunyitás: 8:00
Helyszín: Debrecen, Kölcsey Központ (4026, Debrecen, Hunyadi János u. 1-3.)
Hol tudok jegyet vásárolni?
Jegyet csak az oldalunkon tudtok vásárolni:
https://jegyvasarlas-debrecen.businessfest.hu/#/
Hogy tudom megközelíteni a helyet?
A helyszínt a Bethlen, Mester és Hunyadi János utca kereszteződésében találod! Térképért kattints: http://kolcseykozpont.hu/kapcsolat/
Hol tudok parkolni?
A legjobb, ha tömegközlekedsz :-), ha mégis autóval érkezel, a parkoláshoz:
- A Kölcsey Központ alatt egy 9000 négyzetméteres, 300 férőhelyes mélygarázs várja az autóval érkezőket. Parkolás után az épületegyüttes közvetlen megközelíthető. Parkolás díja: 480 Ft/óra
- Bethlen utca felszíni parkoló udvar | magán parkoló | Díja: 540 Ft/óra vagy 1700 Ft/napijegy
- Mester utca felszíni parkoló | 4003 mobil zóna | Díja: 540 Ft/óra vagy 2160 Ft/napijegy
- Darabos utca felszíni parkolók | 4001 mobil zóna | Díja: 400 Ft/óra vagy 1600 Ft/napijegy
- A Kölcsey Központ közelében közterületen a parkolás szintén díjköteles.
Hogyan jutok be az eseményre?
Jegyvásárlást követően küldjük a QR-kódot tartalmazó levelet, annak a segítségével jutsz majd be a rendezvényre. Ezen kívül applikációnkat is használhatod, ahol a bejelentkezés után találod QR-kódod.
Mit kapok a jegyemmel?
Jegyedhez a korlátlan belépés mellett ebéd is tartozik, ezt a badge-en és az applikációban is megtalálható QR-kód segítségével tudod felhasználni a fesztiválon.
Miben érkezzek, hogy öltözzek fel?
Ez egy szakmai fesztivál, kényelmes ruhában és cipőben érkezz. Érezd jól magad, amiben jössz. 😊
Lesz ruhatár?
Igen, ingyenes ruhatárat biztosítunk!
Kitől tudok a helyszínen segítséget kérni, ha valamit nem tudok?
A rendezvény területén a tájékozódásban, a programok és a helyszínek megtalálásában, vagy esetleges vészhelyzet esetén is a Business Fest Crew pólóban lévő csapattagok segítenek. Továbbá az Infopont egész nap működik, amit a regisztráció mellett találsz.
Kérdés vagy probléma esetén írj a hello@businessfest.hu címre, és kövesd a Facebook oldalunkat az esemény alatt is.
Van applikáció ahol látom a programot?
Igen, a program, a kiállítók és minden fontos helyszíni információ kéznél lesz. Töltsd le a Business Fest appot az App Store vagy Google Play áruházból. Ezután nincs más dolgod, mint belépni a regisztráció során megadott e-mail címeddel, és felfedezni programjainkat. Készülj fel már most, és mentsd el kedvenc előadásaidat, hogy könnyebb legyen számodra a tájékozódás!